Hagyományok a fesztivál forgatagában, avagy FolkUdvar a Művészetek Völgyében – interjú dr. Sándor Ildikóval

A Hagyományok Háza szervezésében a FolkUdvar mára a Művészetek Völgye fesztivál egyik meghatározó központjává vált, hiszen minden korosztályt megszólít, a kicsiktől, a nagyokig. Színes a programpaletta, többek között népi kézműveskedés, tánc- és énektanítás, szabadegyetem, vitaszínház, mesemondás és folkkocsma is várja a látogatókat. Idén is tájegységek köré szerveződik az udvar: Moldva, Dél-Alföld, Felvidék és a Bakony vidékére jellemző folklór érdekességekkel ismerkedhetnek meg a betérők.

 

Dr. Sándor Ildikóval, néprajzkutatóval, mesemondóval beszélgettem a programok kapcsán.

 

(kép: Művészetek Völgye)

 

Minden nap Esti mese felnőtteknek is címen mesemondás kerül a napirendre, egyik alkalommal Önnel találkozhatnak a látogatók. Mit gondol, hogy egy fesztivál forgatagában is létre tud jönni a meghitt mesehallgatói élményközösség?

 

Az esetek többségében a fesztivál valóban az a hely, ahol a legnehezebb, vagy szinte lehetetlen megteremteni ezt a közeget. Hiszen olyan sokféle zajos impulzus veszi körül az embert — ha éppen az adott helyszínen nem is, de a párhuzamos programok áthallatszanak –, ami valóban meg szokta nehezíteni a mesélő dolgát. A FolkUdvar viszont egy nagyon jó példa arra (sok munkánk is van benne) hogy ezt sikerült jól kialakítani. Az esti Panoráma színpados nagy koncertek előtt szokott lenni a mesélés, az évek során pedig megtanulta a közönség, hogy ilyenkor mese van, így egybegyűlnek az emberek.

 

A mesemondás fizikailag, a térben nagyon közel van a közönséghez, karnyújtásnyi távolságban ül a mesélő, jól megvilágítva és kellőképpen hangosítva. Mégis, akik a közvetlen közelben ülnek, azokkal lehet személyes kontaktust teremteni, és egy kis erőfeszítéssel pedig a háttérben beszélgetők között is lehet csendet teremteni. De ez a mesemondó felelőssége is. Mivel nagyon jó mesélők járnak évek óta, és a hallgatóság számára nem ismert, új meséket mondanak el, ezért aztán a rendszeresen visszajárók már várják az alkalmakat és odaadják a figyelmüket. Így nekünk is könnyebb a dolgunk. Számomra ez egy nagyon szeretett program, és mindig várom ezt az elcsendesült pillanatot.

 

(kép: Művészetek Völgye)

 

„Felnőtteknek is” — szól a cím. Talán ez visszautal arra, hogy a mese eredetileg egy felnőtt

műfaj. Jelen esetben a program mennyire szól inkább a felnőtteknek, mint a gyerekeknek?

 

Egy fesztiválon arra kell felkészülnie a mesemondónak, hogy vegyes a közönsége, és azokat kell a mesével elbűvölnünk, akik abban a pillanatban jelen vannak. Ha akad közöttük ötéves és hetvenöt éves is, akkor mindenki megtalálja azt, ami az övé a meséből.

 

Az idei évben, a tavalyihoz hasonlóan a 10 nap három tájegység között oszlik el, és szervezői kérés, hogy a mesék ehhez kapcsolódjanak. Azon a napon, amikor én mesélek a moldvai csángó népcsoport és tájegység kerül a figyelem középpontjába. Több éve nagyon kedves csángó mesemondóm Jánó Anna, akinek történeteiből Kallós Zoltán egy egész kötetnyi meseanyagot gyűjtött össze. Énekesként, balladaénekesként már régóta ismertem Jánó munkásságát, nagyon szeretem a finom lírai világát. Így fedeztem fel a meséit is. Személyesen ugyan nem ismerem, de úgy érzem, hogy bele tudok bújni a bőrébe. Korábban már meséltem három-négy meséjét, de ez alkalommal egy új történetet tanultam meg. Témája és erőteljesen tragikus tónusa miatt igazándiból felnőtteknek való mese. Nem azért, mert erotikus tartalmak vannak benne, nem „zsíros” mese, hanem a mondanivalója révén. De természetesen el lehet úgy mesélni — és erre is felkészültem –, hogyha az első sorokban a szülőkkel érkező gyerekek is ott vannak, akkor ez a mese mindenkinek szóljon, és mindenkinek a gyönyörködtetésre szolgáljon.

 

Egy újabb program, Népi praktikák, koordinációs játékok – ami vasárnap kora délután kerül majd megrendezésre. Itt ki a célközönség, mi várható az alkalom során?

 

A népi praktikák egy viszonylag új, rövid, fél órás program a FolkUdvarban. Mindig valami olyasmit választunk ki, ami a mai világban működtethető a paraszti praktikák közül. Elő szokott kerülni a főzés, a gógynövényismeret, az öltözködés is. Az én alkalmam szintén a moldvai napokba esik, így ebben a témakörben készültem.

 

Egy alkalommal, amikor terepmunkám voltam, akkor meséltek egy fiatal párról, akik az esküvőjük előtt álltak. A lány kelengyéjét még akkor fejezték be egy közös, társas munkaalkalmon. Ekkor a menyasszonyt és vőlegényt középre hívták és olyan feladatokat adtak nekik, mint készítsenek a tarisznyákhoz vállra vetéshez alkalmas fület. Azt figyelték, a pár hogyan képes együttműködni egymással. Egyrészt ez egy összeszoktatás, másrészt pedig a jövőre tekintve egyfajta jóslás: ki a domináns, gyorsan össze tudnak-e hangolódni, civakodnak-e? Ez adta az ötletet, hogy olyan játékokat kínáljak a résztvevőknek, amelyben az együttműködés, a kooperáció, az összehangolódás, az alkalmazkodás, az egymásra való figyelés van a fókuszban.

 

Botezátu Viktóriával, hagyományőrzővel fogok párban dolgozni, aki pedig nagyon jól ismeri ezeket a játékokat.

 

(kép: Művészetek Völgye)

 

Idén újdonságként kerül megrendezésre a vitaszínház, amelynek Ön az egyik házigazdája – Zöldíthető-e egy fesztivál? Fesztivál és a fenntarthatóság. Hogyan képzeljük el ezt a programot, mi volt mögötte az inspiráció?

 

A szabadegyetem egy olyan alkalom, amit évek óta kínálunk a közönségünknek. A zene, a tánc, a kézművesség mellett az intellektusnak is szeretnénk hódolni a 40 fokban. Olyan témákat kínálunk mindig, ami valamilyen módon a néphagyományokhoz kapcsolódnak, de van társadalmi hasznossága, fontossága is.

 

Régóta foglalkoztat engem és kolléganőmet, Dóra Fruzsinát is – akivel együtt vagyunk a vitaszínház ötletgazdái és megvalósítói –, hogy a fenntarthatóság, a környezettudatosság a közművelődési programok esetében hogyan tud megvalósulni. Nekem kifejezetten lelkiismereti kérdés, hogy mikor több tízezer ember tíz napra megrohan egy négyszáz lelkes települést, akkor mi marad utánunk? Növényekkel, állatokkal, és az ott élő emberekkel hogyan bánunk, vagy milyen terhet teszünk rájuk? Tavaly egy észtországi fesztiválon jártam én nagyon jó mintákat láttam arra, hogy hogy lehet tudatosan, aktívan tenni ezeknek a terhek csökkentéséért. Tulajdonképpen ezzel a gondolattal, és példával fogunk játszani.

 

A vitaszínház pedig egy olyan forma, ahol bedobjuk a vitára valóban alkalmas kérdéseket. Ahol nincs egy igaz válasz. Kicsit, különböző módokon provokálni fogjuk a jelenlévőket, akik a gondolataikat megoszthatják. Igen-nem kérdésekkel is készülünk, választási helyzetekkel, ami egyáltalán nem komfortos, hiszen az ember azt mondja, hogy „igen, de…”. Ahogy pedig elindul a vita, változik a nézőpont és előfordul, hogy a néző mégis a másik oldalra ül át. Tehát azon kívül, hogy érvelünk, nagyon szépen láthatóvá válik, hogy a gondolatok egy kérdésben hogyan tudnak formálódni. A vitaszínház egyébként a drámapedagógia eszköztárából vettük át. Most viszont nem jelenetekkel fogunk dolgozni, hanem más módon fogjuk ezeket a dilemmákat a közönség elé tárni.

 

Ez alkalommal tehát akkor sokkal inkább bevonódik a közönség, interaktívabb programról lehet beszélni, mint egy szabadegyetemes beszélgetésnél?

 

Így van. Ez lesz a leginteraktívabb, azonban a következő három napon (július 20., 21., 22.) is én vagyok a szabadegyetem házigazdája és idén, újításként minden napra kínálok — ha nem is egy teljes vitaszínházat — de olyan felületet, lehetőséget, ahol kifejezetten a közönség megnyilatkozására lesz lehetőség. Az egy órás beszélgetés eléjén és végén is nagyjából negyedórát szeretnék erre szánni, közötte pedig az épp adott beszélgetőtárssal fogok anyanyelvi kérdésről, a kultúra kisajátítás problémájáról beszélgetni, de a népdalok és népi kultúra újrahasznosítása is előkerül.

 

(kép: Művészetek Völgye)

 

Én is ez utóbbira figyeltem fel – népdalok újrahasznosítása, nagyon érdekesen cseng. Tud egy előzetes betekintést nyújtani?

 

Bognár Szilviával, egy kitűnő népdalénekessel fogok beszélgetni. Szilvia autentikusan, a néprajzforrásanyagot követve is ad elő népdalokat, azonban különböző formációkban a világzene keretei között is (pl. jazz, fúziós zene) feldolgozza a magyar népdalanyagot. Az egyetemi szakdolgozata is már arról szólt, hogy a folklór, a népköltési alkotások, a népdalok hogyan keresik és találják meg helyüket a mában. Az újrahasznosított népdal tulajdonképpen erről szól. Egy dologban hagy „spoilerezzek” – van egy olyan népdalunk, amit mindenki tud. Olyannyira ismeri mindenki, hogy mikor Freddie Mercury Magyarországon járt, akkor még ő is ezzel énekeltette meg közönségét. Vannak tehát dalaink, amik nagyon közismertek, nagyon sokszor újrahasznosítottak, talán el is használták, és vannak, amiket kevésbé. Ez is izgat bennünket, hogy mitől válik egy régi népdal, ami egy paraszti kultúrából jön, ma sokak által énekeltté és vajon mi az, ami más dalokat a háttérben tart.

 

+1

Van-e olyan program, amiről úgy gondolja, hogy kihagyhatatlan a látogatók részéről, ami a FolkUdvar-élményhez mindenképpen hozzájárul?

 

Aki felnőttként még sosem hallott élőszavas mesemondást, és az a kép él benne, hogy a mese elsősorban gyerekeknek való, vagy a mese olvasmányélmény, az ne hagyja ki ezt a mesélős sávot. Valami olyasmivel találkozhat, ami – az én elgondolásom szerint – részévé válik a mindennapjainak és máskor is vágyni fog erre. A FolkUdvarban ezt nagyon jó minőségben, nagyon élvezetes formában tapasztalhatja meg.

 

Pintér Alma